Szüléstörténet

Mult héten, szerdán arról írtam a blogomon, hogy vacakol a vérnyomásom, és lehet be kell fekudnom ujra  a korházba. Nos felhívtam a dokimat, és azt mondta, hogy reggel menjek a beteg felvevőre, megnéz és akkor meglátjuk lám indokolte a befekvés. Én egész este pakoltam a korházi cuccokat, Bence csomagját is megcsináltam, és óránként mértem a vérnyomásomat, ami folyamatosan magas volt. Úgy éreztem, hogy ujra kialakul a Dysgravidia, amitől annyira rettegtem. Éjszaka rosszul aludtam, Ákos bevitt a korházba reggel 9-kor. A dokim azonnal megvizsgált, és kiderült, hogy a picur nem nőtt a 2 hét alatt, amíg otthon voltam. Gyorsan megcsinálták a befekvő papírjaimat, és felküldtek, hogy laboráljanak le. A csajok akikkel feküdtem már vártak, mert 2 még ott volt. Dokim azt mondta, hogy valószínűleg ebből holnap/ másnap szülés lesz, mert nagyon Dysgravidia gyanús vagyok, aminek a jele a magas vérnyomás és az ödémás végtagok. A lábam enyhén dagadt.

A napom eltelt valahogy, de nagyon szomorú voltam, nem értettem, hogy miért mindig velem történik meg minden szar. Túl gyorsan történt minden, nem tudtam megemészteni. Nekem idő kellett volna még, hogy felkészüljek testileg meg lelkileg a szülésre. Az éjszaka nem aludtam, nagyon nyugtalan voltam és féltem a szüléstől.

Reggel fél 9-kor a főorvos is megvizsgált, és egyértelműen kijelentette, hogy azonnal be kell indítani a szülést, nem szabad várni, és nem infúzióval, hanem burokrepesztéssel. Mikor megmondták nekem, persze azonnal pityeregni kezdtem, dokim mindig kérdezte "miért sírok, hát nem EZT akartam:????????????" De EZT akartam, csak nem MOST. A kedvenc nővérem Melinda elvitt az előkészítőbe, megcsinálta, amit kellett, aztán pakoltam, és elkísért a szülőszobára. Fél óra múlva jött a dokim burkot repeszteni, aztán lefeküdtem az ágyba, és vártam a fájásokat. 2-en voltunk a szobában, a csajjal együtt feküdtünk, szerencsém volt, mert nem idegennel vagy nem egyedül kellett vajúdjak. De patakzott a könnyem akkor is. Aztán megnyugodtam, és mintha a rossz érzés csak úgy elfolyt volna a könnyeimmel együtt, teljesen megkönnyebbültem, és vártam a fájásokat.

Ezen a papírlapon a fájásokat írtam le, és lefényképeztem, hogy maradjon meg emlékbe. Amúgy a fájások gyakoriságát le lehet írni, de a fájások erősségét már nem, azt hiszem arra nincsen szó, hogy mennyire tud fájni, de hát ezt mi, nők nagyon jól tudjuk, igaz?

Este  fél 6 után anyira jöttek a toló fájások, hogy nem tudtam mit csináljak. Sétáltam, lefeküdtem, wc-re mentem, mindent elkövettem, de sajnos semmi sem segített, azt akartam , hogy gyorsan szedjék ki belőlem a fiamat.

Annyira egy áldott jó dokim van, hogy róla is ejtsek néhány szót, hogy elmondani sem tudom. 2 óránként jött, és megnézte hogy vagyok, megnézte hány ujjas vagyok, bátorított, beszélgettünk. Látta a szenvedést a szememben, és mikor 6 órakor megérkezett reménykedtem benne, hogy itt az idő.

Hugim meg Ákos kint voltak a folyosón, együtt izgulták velem a vajúdást, küldtek nekem szendvicset, vizet meg wc papírt, mert enyém elfogyott a sok pityergéstől, és óránként telefonáltak a szülészetre, hogy hogy állok, mikor szülök. Olyan jó tudni, hogy ha nem is közvetlen mellettem, de nem messze tőlem végig izgulták velem az egészet

Felfeküdtem a kecskére, de még mindig nem voltam 5 ujjnyira, hanem csak jó bő 4re ezért le akartak szállítani, de nekem jöttek a fájások kegyetlenül. Elkezdődött a szülés, láttam, hogy egyre többen vagyunk a műtőben  mindenki bemosakodva, hálóval a fején, maszkkal a szája előtt, és elkezdődött. A kitolásos lélegzetvételből nem vizsgáztam jelesre az tuti, mert nekem sehogy se ment. Annyira fájt és annyira akartam, hogy jó legyen, hogy egy fájás alatt csak 2x bírtam nyomni. Azt hittem nem is tudom kinyomni, annyira fáradt voltam a végén.

A szülést nem részletezem, megtartjuk magunknak, és kb. 25-30 perces kínlódás után végre megszületett az én kisfiam, Bence Dániel!!!!!!!!!!!!!! Örömkönnyek potyogtak a szememből úgy sírtam. Megmutatták a véres, trutyis fiamat, aztán végignéztem, ahogy mosdassák, aztán bebugyolálják, és elvitték. Aztán a dokim elvégezte rajtam a szükséges dolgokat, megstoppolt, miközben viccelt velem végig, hogy mehetek vizsgázni, mert készen vagyok, meg mindig kérdeztem, hogy épp mit csinál, és mikor mondta, hogy éppen öltöget hogyhogy nem érzem, ????????Mondtam neki, hogy a szüléshez képest holmi tűszúrásokat már meg sem érzek.

Vissza vittek a vajudóba, még 4 órát voltam ott, aztán felvittek az újszülött osztályra, ott beraktak egy 2 személyes szobába. Kb 10 perc múlva behozták a fiamat, pedig azt hittem, hogy éjszaka hagynak pihenni, de ugy látszik azonnal kiviszik a babát az anyához, úgyhogy az első közös éjszakánk eléggé zűrös volt, mert persze nem akart szopni a ciciből nagyon, de gondolom az a néhány korty elég volt valamire, mert néha elaludt, majd újra ébresztett. Közbe lakótársunk is érkezett nagy örömünkre, mert így legalább nem voltunk egyedül.

És itt vagyok én, Varga Bence Dániel, 2011. június 24-én este 19 óra 10 perckor 2400 grammal, és 47 cm hosszúsággal láttam meg a napvilágot. 9/10-es Apgart kaptunk:)

 El sem hiszem, hogy már 1 hete történt:)