Szüléstörténet

Mult héten, szerdán arról írtam a blogomon, hogy vacakol a vérnyomásom, és lehet be kell fekudnom ujra  a korházba. Nos felhívtam a dokimat, és azt mondta, hogy reggel menjek a beteg felvevőre, megnéz és akkor meglátjuk lám indokolte a befekvés. Én egész este pakoltam a korházi cuccokat, Bence csomagját is megcsináltam, és óránként mértem a vérnyomásomat, ami folyamatosan magas volt. Úgy éreztem, hogy ujra kialakul a Dysgravidia, amitől annyira rettegtem. Éjszaka rosszul aludtam, Ákos bevitt a korházba reggel 9-kor. A dokim azonnal megvizsgált, és kiderült, hogy a picur nem nőtt a 2 hét alatt, amíg otthon voltam. Gyorsan megcsinálták a befekvő papírjaimat, és felküldtek, hogy laboráljanak le. A csajok akikkel feküdtem már vártak, mert 2 még ott volt. Dokim azt mondta, hogy valószínűleg ebből holnap/ másnap szülés lesz, mert nagyon Dysgravidia gyanús vagyok, aminek a jele a magas vérnyomás és az ödémás végtagok. A lábam enyhén dagadt.

A napom eltelt valahogy, de nagyon szomorú voltam, nem értettem, hogy miért mindig velem történik meg minden szar. Túl gyorsan történt minden, nem tudtam megemészteni. Nekem idő kellett volna még, hogy felkészüljek testileg meg lelkileg a szülésre. Az éjszaka nem aludtam, nagyon nyugtalan voltam és féltem a szüléstől.

Reggel fél 9-kor a főorvos is megvizsgált, és egyértelműen kijelentette, hogy azonnal be kell indítani a szülést, nem szabad várni, és nem infúzióval, hanem burokrepesztéssel. Mikor megmondták nekem, persze azonnal pityeregni kezdtem, dokim mindig kérdezte "miért sírok, hát nem EZT akartam:????????????" De EZT akartam, csak nem MOST. A kedvenc nővérem Melinda elvitt az előkészítőbe, megcsinálta, amit kellett, aztán pakoltam, és elkísért a szülőszobára. Fél óra múlva jött a dokim burkot repeszteni, aztán lefeküdtem az ágyba, és vártam a fájásokat. 2-en voltunk a szobában, a csajjal együtt feküdtünk, szerencsém volt, mert nem idegennel vagy nem egyedül kellett vajúdjak. De patakzott a könnyem akkor is. Aztán megnyugodtam, és mintha a rossz érzés csak úgy elfolyt volna a könnyeimmel együtt, teljesen megkönnyebbültem, és vártam a fájásokat.

Ezen a papírlapon a fájásokat írtam le, és lefényképeztem, hogy maradjon meg emlékbe. Amúgy a fájások gyakoriságát le lehet írni, de a fájások erősségét már nem, azt hiszem arra nincsen szó, hogy mennyire tud fájni, de hát ezt mi, nők nagyon jól tudjuk, igaz?

Este  fél 6 után anyira jöttek a toló fájások, hogy nem tudtam mit csináljak. Sétáltam, lefeküdtem, wc-re mentem, mindent elkövettem, de sajnos semmi sem segített, azt akartam , hogy gyorsan szedjék ki belőlem a fiamat.

Annyira egy áldott jó dokim van, hogy róla is ejtsek néhány szót, hogy elmondani sem tudom. 2 óránként jött, és megnézte hogy vagyok, megnézte hány ujjas vagyok, bátorított, beszélgettünk. Látta a szenvedést a szememben, és mikor 6 órakor megérkezett reménykedtem benne, hogy itt az idő.

Hugim meg Ákos kint voltak a folyosón, együtt izgulták velem a vajúdást, küldtek nekem szendvicset, vizet meg wc papírt, mert enyém elfogyott a sok pityergéstől, és óránként telefonáltak a szülészetre, hogy hogy állok, mikor szülök. Olyan jó tudni, hogy ha nem is közvetlen mellettem, de nem messze tőlem végig izgulták velem az egészet

Felfeküdtem a kecskére, de még mindig nem voltam 5 ujjnyira, hanem csak jó bő 4re ezért le akartak szállítani, de nekem jöttek a fájások kegyetlenül. Elkezdődött a szülés, láttam, hogy egyre többen vagyunk a műtőben  mindenki bemosakodva, hálóval a fején, maszkkal a szája előtt, és elkezdődött. A kitolásos lélegzetvételből nem vizsgáztam jelesre az tuti, mert nekem sehogy se ment. Annyira fájt és annyira akartam, hogy jó legyen, hogy egy fájás alatt csak 2x bírtam nyomni. Azt hittem nem is tudom kinyomni, annyira fáradt voltam a végén.

A szülést nem részletezem, megtartjuk magunknak, és kb. 25-30 perces kínlódás után végre megszületett az én kisfiam, Bence Dániel!!!!!!!!!!!!!! Örömkönnyek potyogtak a szememből úgy sírtam. Megmutatták a véres, trutyis fiamat, aztán végignéztem, ahogy mosdassák, aztán bebugyolálják, és elvitték. Aztán a dokim elvégezte rajtam a szükséges dolgokat, megstoppolt, miközben viccelt velem végig, hogy mehetek vizsgázni, mert készen vagyok, meg mindig kérdeztem, hogy épp mit csinál, és mikor mondta, hogy éppen öltöget hogyhogy nem érzem, ????????Mondtam neki, hogy a szüléshez képest holmi tűszúrásokat már meg sem érzek.

Vissza vittek a vajudóba, még 4 órát voltam ott, aztán felvittek az újszülött osztályra, ott beraktak egy 2 személyes szobába. Kb 10 perc múlva behozták a fiamat, pedig azt hittem, hogy éjszaka hagynak pihenni, de ugy látszik azonnal kiviszik a babát az anyához, úgyhogy az első közös éjszakánk eléggé zűrös volt, mert persze nem akart szopni a ciciből nagyon, de gondolom az a néhány korty elég volt valamire, mert néha elaludt, majd újra ébresztett. Közbe lakótársunk is érkezett nagy örömünkre, mert így legalább nem voltunk egyedül.

És itt vagyok én, Varga Bence Dániel, 2011. június 24-én este 19 óra 10 perckor 2400 grammal, és 47 cm hosszúsággal láttam meg a napvilágot. 9/10-es Apgart kaptunk:)

 El sem hiszem, hogy már 1 hete történt:)

S ez is Én vagyok:

További fotók itt:


Roberta jóvoltából, és Réka FB-járól loptam ezt a képet Bencur picurról:

ANYA LETTEM!!!!!!!!!

Sziasztok

Végre elmondhatom magamról, hogy anya lettem. Csodálatos érzés, főleg ahogy látom cseperedni napról napra a pici babámat.

Még be sem mutatkoztunk, kérem szépen:

Nevem: Varga Bence Dániel, 47 cm hosszúsággal születtem és 2700 gramm volt a súlyom. Apgarom 9/10-es.
Június 24-én este 7 óra 10 perckor láttam meg a napvilágot ( vagy inkább a szülőszoba falát) a székelyudvarhelyi kórházban :)

És itt vagyok Én, a kicsi Bence, amikor anyuci kinyomott magából a doktorbácsi segítségével:

Anyuci olyan boldog volt, amikor szerencsésen megszülettem, hogy percekig sírt, és nem bírta abbahagyni :)

Feltöltöm a gyönyörű fotót is , amit Réka barátnője, Roberta készített nekünk:

Köszönjük szépen drága Roberta, hogy ilyen szépeket készítesz nekünk! Remélem egyszer majd viszonozni tudjuk a kedvességedet!

Babacuccok meg miegymàs

Sziasztok.

Az elmult napok tortènèsei nem nagyon befolyàsoltàk az èletunket, mert joszerivel nem csinàltunk semmit, csak pihentunk, meg pihentunk, ès ujra csak pihentunk.

Lassan bevàsàroltam a szuksèges holmikat, de mèg mindig nincsen meg minden, ugyanis ruhàkat nem vettem meg, hiànyzik az àgynemu, meg aprosàgok.
Oriàsi szerencsèm van, hogy unokaocsèim hagytak rànk egy rakàs ruhàt meg sok màs mindent, ugyhogy nem kell megvennem pl. a babahordozot, a babaàgyat, van kokuszmatracom, ruhàk. Egy magyarorszagi ismerosunktol kaptam mosdo teknot, tele ruhàkkal, szoval nem kell mindent megvennem, de mègis eleget ahhoz, hogy egy rakat pènzt elkoltsek. Anyosom megy Ausztriàba, ès megvesz minden egyebet, amire mèg szuksègunk van. Kivàncsian vàrom, hogy miket fog venni....:), kapott tolem egy nagy listàt.

Ami az egèszsègi àllapotomat illeti, a vèrnyomàsom az egekben van, ha fekszek akkor jo de amint felkelek az àgybol màr felugrik, szoval nagyon ingadozik. Ma felhivtam a dokimat, ès ujra be akar fektetni a korhàzba, ès addig ki sem enged, amig nem szuletik meg a fiam. Szerintem. Pedig jobban szeretnèm otthon tolteni azt a pàr napot, vagy hetet, ami a szulèsig hàtravan, de ha a termèszet beleszol, hàt legyen. Lehet, hogy igy nyugodtabb leszek. Kezdtem fèlni a szulèstol, sot èjszaka màr nem is alszom tul jol, sokszor felèbredek pisilni, meg forgolodok, vagy a szulèsrol àlmodok.

Pocakom 103 cm àtmèroju, szèp, hegyes, sokak szerint igazi fius pocim van.

37/38 hetes poci

36/ 37 hét

Lustaság vagy elfoglaltság

Kint vagyunk már lassan 6 napja, és még nem írtam semmit a blogomra. Nem mintha nem lenne miről írni, csak egyszerűen lusta voltam meg elfoglalt. Keveset pihenek, meg kell mondjam, korán sem annyit, mint amennyit kellene, és ez meglátszik a lábamon, meg a kezemen, mert kicsit kezdtek dagadni, ezért minden reggel, ébredés után rögtön és napközben, mikor éppen odafigyelek magamra, felpóckolom a lábamat, hogy apadjon le.

Mi is történt mióta kijöttem a kórházból?????Ákos elvitt a Parkba, hogy lássam a fejlődést, elvitt ebédelni, és kicsit kényeztetett. 

Aztán hazajöttünk Dánfalvára, ahol a gyermekek máris kisajátítottak maguknak, és rögtön 2 napot voltak velem. Játszottak, sírtak, homokoztak, meg rosszalkodtak, szóval teljesen igénybe vettek, pihenésről szó sem lehetett. Olyan édesek amúgy, már kezdik érteni, miért van akkora pocakom, és tudják, hogy ki van a pocakomba, és már azt is tudják, hogy milyen játékokat fognak adni neki. Elődke olyan édes volt, azt kérdezte tőlem, hogy miért nyeltem le Bencét, miért van a pocakomba??????????És élvezik, mikor kicsúcsosodik a pocakom, vagy ha kezét vagy lábát kirakja a baba, odateszik a kezüket, megsimogatják, szóval kezdtek megbarátkozni Vele.

Élvezem nagyon a helyzetet.

A mozgásom már nem a régi, amolyan kacsa, vagy pingvin mozgásom lett. Tegnap azt mondta valaki, hogy nem is olyan nagy a pocakom.............pedig én úgy érzem, hogy igenis nagy. És még nőni fog:):):)

Tegnap Huni szereplését néztük az oviban, búcsúztatták a nagycsoportot. Nagyon szép volt az előadás, énekeltek, táncoltak, verset mondtak, mindenki székelyruhában volt. Íme néhány kép:

Voltunk Csíksomlyóra liliom és gyermekáldáson is, annyira szép volt a mise, ott volt Bőjte atya, és egy 93 éves papbácsi celebrálta a misét, akit 70! éve szenteltek pappá.Gondolhatjátok, milyen öreg, de még olvasott meg menni is tudott, igaz segítséggel. Neki rubinmise volt tartva. Olyan sok gyermeket még sose láttam egy helyen, óriási gyermekzsivaly töltötte be a templomot. A mi gyerekeink alig bírtak ki fél órát, ki kellett vinni a templom udvarára, majd áldozáskor mi is kimentünk, mert nem lehetett bírni a meleget, és elfáradtam nagyon az állásban. Fájt a talpam, a derekam,melegem volt, szerencsére volt legyezőm. Kisfiam pedig nem bírt bent a templomban magával, szerintem nem szereti a hangos zenét, mert annyit rugdosott, meg mozgolódott.  Kint a levegőn teljesen más volt, tele emberekkel és gyerekekkel. A sírás kerülgetett olyan megható volt. Majdnem mindenki hozott liliomot, ami szent Antal jelképe. A csiki anyák jóvoltából jutottam el, nem is tudtam, hogy ilyen sok embert megmozgat ez a nap. Ezúton is köszönöm nekik, óriási élmény volt. Weboldaluk: http://csikianyak.ma/

Bárki csatlakozhat, aki csiki, felcsíki, vagy onnan elszármazott anyuka, kismama. Nagyon jó, és fel lehet iratkozni a groupra, ahol levelezgetni lehet egymással.

Íme néhány fotó a miséről:

Csak úgy..........

Tudom, hiányoljátok, hogy nem írtam beszámolót egy jó ideje, de nem volt miről írjak. Olyan egyhangú az élet a kórházban  hogy nem nagyon van mit leírni. Most is csak azért írok, hogy elújságoljam, hogy holnap megyünk haza. Úgy egyeztünk a dokival, hogy most már haza mehetek, mert 36 hetes lettem, és nagy baj már nem érhet. Természetesen pihennem kell sokat, a kórházi életemet folytatnom kell otthon is, és vigyáznom kell magamra nagyon. Még 4 hét van hátra, és jó lenne végig vinni.

Pocakomról annyit szeretnék írni, hogy imádom!!!!!!! Naponta nagyobb és nagyobb, szép előre ugró pocakom lett, tiszta fiús poci:)  meg-meg rugdos, jelzi, hogy ott van, aztán mozgolódik, néha olyan érzésem van, hogy ki akar bújni a pocakomból. Szokott csuklani is, és a régi jó szokása még mindig megvan: parancsra nem mozdul. És ha kiteszi a lábát vagy kezét, kicsúcsosodik a pocakom, én gyorsan odateszem a kezemet, ő meg hirtelen elkapja, hogy ne mind tapizzam annyit:). Tiszta öröm érezni, ahogy napról napra erősödik bennem, érezni ahogy nő és fejlődik, a mozgásai erősödnek, csuklik, hullámzik a hasam, mikor helyezkedik. Olyan jóóóó

Az utóbbi napokban rengeteget szenvedtem a meleg miatt, nem volt türelmem semmit sem csinálni. Nem tudom, hogy a terhesség az oka, vagy a fronthatás, vagy mi, de én nem bírtam......Egész délelőtt sütött be az ablakon a nap, az ablakot hiába nyitottuk ki, semmi levegő nem volt a kórterembe. Izzadtam mint kurva a templomban:):):)
Annyira vártam egy jó esőre, ami csak ma este jött el, de így is jó, legalább az utolsó éjszakám jól fog telni.

Megkezdődött a vizsgaidőszak, persze a drága szabadidőmet nem tanulással töltöttem, hanem próbáltam túlélni a meleget. Ma kikéredztem a dokimtól, hogy elmehessek az első vizsgára, ami egy szóbeli dolgozat bemutatása volt, remélem sikerült. Ami azt illeti, nem is fogok nagyon a tanulásra koncentrálni, egy pár tantárgyból elmegyek vizsgázni, de a nem azzal fogom eltölteni a napjaimat, hogy tanuljak. Inkább a babára és magamra koncentrálok.

Fura lesz kint lenni de nem kell már kórházban lennem, és jó, ha a baba cuccokat összeszedem, hogy lássam mi az, amit meg kell még vennem.

Következő bejegyzésemet már otthonról fogom írni:)

Puszi

35 hetesen...............

Lassan nem férek bele egy fényképbe:)