Így hát felkerekedtünk 3-an hétfő este, és elindultunk Vásárhelyre. Én meg Bence huginál aludtunk, Ákos meg a haverjánál. Vittük Bencének a hordozható ágyát, amit nagyon de nagyon szeret, és nagyon praktikusnak találok, mert kis helyen elfér, és a gyerek nem kell velünk egy ágyba nyomorogjon- ezért is külön köszönet Judit barátnőmnek:)
Kedden reggel jelentkeznünk kellett a megyei kórháznál a gyereksebészeten. Rengeteg sok ember volt, pedig jó korán odamentünk, de alig kaptunk sorszámot. Aztán 1 órás késéssel megérkezett a doki, aki műteni fogja Bencét. Behívtak az elsők között, mert begyúródtam, mondván, hogy befekvésre jöttünk és nem vizsgálatra.. Nem kevés időbe és energiába telt, míg felvettek az osztályra, majd felkísértek a sebészetre. Nagyon tele volt minden kórterem, jó hátul kaptunk helyet szerencsére, mert az nemvolt tele, és üres ágy is volt. A fekvő betegek is tűrhetőek voltak ebben a kórteremben, úgymond nem kissebségiek voltak. A kórterem egyáltalán nem volt felújítva, de nem volt annyira lepattanva, habár voltam már szebbe is, de na.... A wc kint volt a folyosón, a zuhanyzó bent a szobánkban, párnát nem kaptam, mert hiány van az osztályon....no comment. Szóval volt 2 kislány és a hozzátartozójuk plusz mi ketten Bencussal és volt még egy üres ágy. Bencusnak volt egy külön kiságya az én ágyam mellett. Nem nagyon látszik a képen de olyan kis rácsos ágy, amit én teleraktam színes játékkal, hogy barátságosabb legyen.
Bence bírta a gyűrődést, de én nagyon féltem, és hát ugye nem könnyű egy anyának, mikor tudja, hogy másnap megműtik a kisfiát. Aznap nem csináltak semmit Bencével,egy vérvételen kívül. Este szóltak, hogy reggel 5! után nem ehet semmit. Már előre paráztam, hogy mi lesz velünk, hiszen Bence mindig 5 után ébred, és megeszi a maga nagy adagját. Este annyira nyugtalan volt picurom, és olyan nagyon sírt, hogy nem tudtam nyugtatni meg. Aztán egy óra keserves sírás után valahogy elaludt, lehet érezte, hogy nem otthon van, habár nem az első eset, hogy nem otthon aludt. Reggel ahogy gondoltam, felkelt 5 után, és mivel nem akartam kínozni, hát én szépen megetettem. Jó sokat szopizott, és valamikor fél 7 kor hagyta abba, úgyhogy még féltem is, hogy vajon mi lesz a következménye. De akkor úgy voltam vele, hogy nem érdekel, csak ne éhezzen a kisfiam.
Reggel 7 órától 9ig sétáltunk a folyosón, közbe elbóbiskolt, de többnyire ébren volt. Én meg köröztem a dokit és néztem az órát, hogy mikor viszik el Bencét. Egyszer találkoztam is a dokival és mondta, hogy csak 9 után műtik. Jaj úgy féltem és izgultam, azt se tudtam mi bajom, mindegyre nyugtatgattam Bencét (habár engem kellett volna nyugtatni), potyogtak a könnyeim. A műtő előtt várakozott egy anyuka könnyes szemekkel, és mikor néztem rá nekem is potyogtak.
Aztán egyszer csak megjelent negyed 10-kor a nővér, elvitték Bencusomat, össze vissza csókolgattam, közbe potyogtak a könnyeim. Ott várakoztam a műtő előtt, habár 3x is megszólítottak, hogy a kórterembe kell megvárni, de én nem bírtam visszamenni, így végig ott álltam és vártam, mikor nyílik ki a műtő ajtaja. Pontosan 1 órát volt bent.
Már tűkön űltem, és nagyon izgatott voltam, de végre meghozták pici Bencusomat. Alig vártam a karjaimba tarthassam és lássam hogy szuszog és minden jól van. Persze aludt mint a bunda. Néha fel-fel ébredt, de aznap estig az altató hatása alatt volt. Én is majdnem egész nap aludtam vele. Délután meglátogatott hugi meg Andi, aztán egész nap az alváson kívül semmi nem történt velünk.
Az éjszaka azt hittem soha nem telik el, ugyanis megjött egy kormos kislány az anyjával, az egész kórtermet felverték, aztán hajnali 5kor a kislány anyja, mint aki jól végezte dolgát, elkezdett telefonálni olyan hangosan, hogy 5 perc mulva nem birtam, és meg kellett szólitsam
